Miért jó nálunk dolgozni?

Ha stabil, hosszútávú munkahelyet, biztos megélhetést és egy társadalmilag is megbecsült hivatást szeretnél, akkor a Magyar Posta megfelelő munkahely számodra.

A Magyar Posta huszonhatezer dolgozójával Magyarország egyik legnagyobb vállalata. Siker- és profitorientált állami cég, ahol érdekes, mozgalmas és változatos munka folyik. Az ország egész területén elérhető, az egyik legnagyobb versenypiaci foglalkoztatóként vonzó munkahely mindazok számára, akik a szakmai fejlődést és karriert, a biztos jövedelmet és juttatásokat, az egyre korszerűbb munkakörülményeket részesítik előnyben és hisznek a csapat erejében. A kiemelkedő teljesítményt és szakmai sikert a vállalat jutalommal, anyagi elismeréssel honorálja.

A Magyar Posta megbízható, kiszámítható és családias munkahely. A szakmai teljesítmény mögött minden esetben valódi összetartás, jó hangulatú, támogató csapat áll, mely fontos érték a cégnél. Ez egy nyitott közösség, amely a megváltozott munkaképességű munkavállalókat is örömmel fogadja.

A futár-, expressz- és csomagszolgáltatások (CEP) piacán piacvezető a Magyar Posta. A postai hálózat mellett ma már benzinkutakon és kiskereskedelmi egységekben is – számos helyen 0-24 órában – átvehetők csomagok.
A Posta az egyik legnagyobb versenypiaci foglalkoztató, mely budapesti központjában számos szakterület (pl. beszerzés, IT, HR, jog, marketing, pénzügy) dolgozik a vállalat fejlesztéséért, hatékony üzemeltetésért és sikereiért.
Éves szinten közel 500 millió belföldi levelet kézbesít a Posta. 2019 februárja óta – a csomaghoz hasonlóan – már a belföldi könyvelt levelek útja is nyomon követhető a posta.hu weboldalon és a mobilapplikációnkon.